BCmot sorozatú motorkocsi

MÁV BCmot motorkocsi minipic

Eredeti és modell

MÁV BCmot motorkocsi modellrajza minipic

Bevezetés

A BCmot, vagy ahogy a mi gyerekkorunkban nevezték, ABmot motorkocsik mindennapos szereplői voltak a hazai mellékvonalak világának. A régi magyar technikatörténet nagy sikereinek a hordozói, a magyar motorkocsi gyártás világhírének a megalapozói.

A legtöbb európai országban kísérleteztek az 1920-as évek elején a motorkocsi üzem bevezetésével. A motorkocsik jóval olcsóbb üzemet ígértek, kisebb üzemeltető és karbantartó személyzetet igényeltek. Az amúgy is a veszteség határán működtetett mellékvonalak gazdaságos kiszolgálását tették lehetővé. A kísérletek szerte Európában a teherautókhoz, buszokhoz kifejlesztett benzin- és dízelmotorokat próbálták a vasútüzem követelményeinek megfelelően átalakítani. A Ganz motorkocsik voltak feltehetően az egyetlen fejlesztés részesei, ahol kifejezetten a vasútüzem számára konstruált motorokat alkalmaztak. A sikertörténet az 1980-as évekig tartott, amikor a jó 50 éves motorkocsikat fokozatosan leváltották a cseh Studenkák, a Bzmot-ok.

A BCmot kocsi modell megépítése már régóta foglalkoztatott. Már akkor a fejemben motoszkált a gondolat, amikor 1993-ban egy veszprémi bemutatón körbefényképeztem az ott kiállított motorkocsit. Ki gondolta volna, hogy 25 évet kell várni a megvalósításra?

Az eredeti motorkocsi

MÁV BCmot motorkocsi minipic A BCmot motorkocsikat nem szükséges bemutatni a magyar vasútbarátoknak. Sokan vonatoztak még velük, de a fiatalabb generáció is több helyen találkozhat ezekkel a járművekkel, akár a Parkban, vagy a szentendrei Skanzenban. Van köztük igényesen helyreállított példány, lehet rajtuk tanulmányozni az eredeti berendezést is. Egyedül az eredeti Jendrassik-motor és jellegzetes hangja tűnt el mindörökké, a motorkocsikat az 1970-es években átépítették, új, Rába-MAN motort kaptak. Tudomásom szerint nincs az országban motorkocsi működő, 6-hengeres Jendrassik-motorral.

A gyártás során merült fel az igény kisebb tengelynyomású változatra, hiszen a magyar mellékvonali hálózat komoly része a minimális követelményeknek felelt csak meg. A gyártó ezt a feladatot egy harmadik, középső tengely beépítésével oldotta meg. A megoldást az tette lehetővé, hogy a tervezők már korábban gondoltak erre és az elrendezésben kihagyták a helyet a harmadik tengely számára.

A másik érdekes részlet a hűtő. MÁV BCmot motorkocsi minipic A fejlesztés korai éveiben több, különféle hűtő került a motorkocsik tetejére. Az első példányok egy vízszintes csőkígyóval készültek, talán az ACsEV motorkocsik szolgáltak mintául. Majd legyártottak egy párat a tető közepére szerelt, nagy, dobozos hűtővel, amit már akkoriban is "frigyládának" neveztek a vasutasok. A BCmot-ok nagy többsége viszont a tető két végére, a homlokzat fölé helyezett, laposabb hűtővel készült, ezeket hívták "pártás" motorkocsiknak. A nagy átépítés során viszont a kocsik új "frigyládát" kaptak, ez az új nagyobb a réginél, jól megkülönböztethető. Úgy tudom, végül is az összes ilyen lett, a Skanzenben látható "pártás" motorkocsit az eredeti rajzok alapján építették vissza.

A BCmot-ok mind szegecselt acélvázas kivitelben készültek. A hegesztéses technológia nálunk éppen a gyártás évei alatt terjedt el, de ezt a sorozatot végig az eredeti tervek alapján kivitelezték. Csak a későbbi, megnövelt méretű változat, a Bnymot készült már eleve hegesztett kivitelben. A balesetekben és a háború során megsérült motorkocsikat viszont előszeretettel javították ki hegesztéssel, így - úgy tudom - a háború után lehetett teljesen hegesztett kocsiszekrényű példánnyal is találkozni.

MÁV BCmot motorkocsi modell minipic Mivel a modelljeimet a késő 1930-as éveknek megfelelő állapotban készítem, itt is az akkoriban szokásos megjelenést választottam. A modell szegecselt kocsiszekrényt és "pártás" hűtőt kap. A két tengelyes változat a modell eredetije. A sorozatszám feliratai is az akkori előírás szerint, az oldalfal bal oldalára kerülnek.

Az eredeti
Képek

A modell

A BCmot modell tervezése
A BCmot modell készítése
Tervrajzok
Az építés során készült képek
A kész modell képei


Vissza a Modell Oldalra

Vissza a Kezdő Oldalra

Ez az oldal 2021 április 12.-én lett utoljára megváltoztatva.
© Erő János