A mozdonyon számos olyan tartozék látható, amit az apró alkatrészek kategóriájába lehet sorolni. Ezek külön készülnek el, és vagy a festés előtt, vagy utána kerülnek felszerelésre. Azt, hogy előtte vagy utána, az dönti el, hogy mennyiben akadályozza a felszerelésük a festést.
A modell kéménye és a dómjai hasonló módon készültek. Egy-egy 12mm átmérőjű réz-rúd aljába bele lett a kazán profilja marógéppel marva. Mivel a füstszekrény átmérője 16mm és a dómok alatt sem jelentőesn nagyobb az átmérő, ehhez egy 16mm átmérőjű hengeres marószerszám palástját lehetett használni. A kéményhez a réz-rúd pontosan vízszintesen lett beerősítve a marógép satujába, míg a dómokhoz a kazán kúpos részének a szögével döntve. A szerszámmal érintőt kellett venni, majd az asztalt a szerszám plusz a munkadarab átmérőjének a felével (6+8=14mm) keresztben el kellett tolni. Ekkor a szerszám és a munkadarab tengelye egy síkba került és be lehetett marni a homorú felületet.
Az így előkészített munkadarabot aztán esztergával lehetett méretre formálni. Az egyik modell "kalapos" kéményt kap, amilyennel a mozdonyok az 50-es, 60-as években közlekedtek. A "kalap" külön készült esztergán, majd központosítás után fel lett forrasztva a kémény tetejére. A másik mozdony egyszerű kéményt kapott, amire utólag egy félkúpos szélterelő lett forrasztva.
A kémény talpához egy 0,3mm vastag lemezből egy korong lett kiesztergályozva és ebbe a felerősítő csavarok utánzata került. Ez aztán bő ónnal a kémény talpára lett forrasztva. A kéményt egy M2-es csavar erősíti a füstszekrény tetejére, de festés után fel lesz ragasztva, mert a csavar aljához a füstszekrény belsejében amúgyis nehezen lehet csak hozzáférni.
A 342-esnek két dómja van, egy zömökebb, alacsonyabb gőzdóm és egy kisebb átmérőjű homokdóm.
Mindkettő a kéményhez hasonló módon lett kiesztergályozva. A gőzdóm egy különálló fedelet kapott, amibe elkészültek a tisztítónyílások is. A gőzdóm aljának az elkészítése nehéz feladat volt. Mivel a gőzdóm átmérője nem elhanyagolhatóan kisebb a kazán átmérőjénél, nem lehetett esztergált korongot készíteni alá. Ide vegyi maratással készült el egy ellipszis formájú korong. A gőzdómban azonban a legnagyobb nehézséget a biztonsági szelep elkészítése jelentette. Ez ugyanis egy 90 fokos könyökkel csatlakozik a dóm oldalához. A könyök íve meglehetősen szűk, semmilyen módszerrel sem sikerült ilyen könyököt készíteni. A tömör rézrúd megrepedt a hajlítás közben, a rézcső behorpadt. Végülis egy kis korong készült esztergán, amiből lombfűrésszel egy 1/4 kör ki lett vágva, ez lett a könyök. Maga a biztonsági szelep egy egyszerű esztergált alkatrész, ami be lett forrasztva a könyökbe. A könyök pedig epoxival lett beragasztva a dóm oldalán lévő furatba.
A homokdóm egyszerűbb darab, itt a nehézséget a két oldalon látható homok kivezető csővek jelentették. Ezek ugyanis tőben kétfelé ágaznak. Ez úgy készült, hogy a 0,8mm átmérőjű rézrúdak le lettek csiszolva féloldalasan hegyesre, majd egymással szembe állítva össze lettek forrasztva. A dupla cső azután fel lett forrasztva egy kis alaplemezre nagyon vigyázva, hogy a két cső egyben maradjon. A csövek alsó vége le lett csípve, el lett kissé lapítva, majd 0,5mm átmérőjű fúróval keresztben ki lett fúrva. Ebbe a furatba kerültek a homok ejtőcsöveket mintázó réz rudacskák.
A dómokat is M2-es csavarok tartják a kazán tetején. A gőzdóm csavarja a fedélbe beforrasztott menetes rúd, a homokdóm csavarjának a feje pedig fogantyús betöltő-fedélnek van kialakítva.
A 342-eseken kivétel nélkül egy-egy kétfokozatú Westinghouse légsűrítő van felszerelve a füstszekrény bal oldalára. Szerencsére ilyen pumpát több modellgyártó is készít, sikerült is beszerezni Weinert gyártmányú réz-öntvényeket. Ehhez csak a tartóállványt kellett elkészíteni. Ez egy H-formájú alkatrész a füstszekrény és a légsűrítő alakjának megfelelően meghajlítva. Először az öntvény bordákat is rá akartam készíteni, de ekkor olyan nagy lett az állvány, hogy a légsűrítő egészen távolra került a kazántól. Ez nagyon látható hiba, hiszen a légsűrítő, közvetlenül a mozdony elején, nagyon megszabja a modell megjelenését. Ezért aztán egy kisebb, egyszerűbb állváy készült.
A légsűrítő öntvényébe bele lett 0,5mm-es fúróval fúrva a három csőcsatlakozás helye, egy furat a beömlő gőznek, egy a kiömlőnek és egy a sűrített levegőnek. Ez utóbbi - bármilyen meglepő is - egyszerűen bevezet a füstszekrény alatt lévő lemez alá, ahol eltűnik. A kiömlő gőz vezetéke be van csatlakoztatva a kéménybe, a másik modellen a kémény mellett fel van vezetve. A beömlő gőz vezetéke átmegy a kazán másik oldalára, ahol egy kazánszerelvénybe csatlakozik. Ennek a szerelvénynek a másik végébe van beerősítve az a forgatórúd, ami a mozdonysátorból jön, és amivel a mozdonyvezető a légsűrítőt kezelte. A szerelvény esztergán készült, és be lett ragasztva a kazán furatába. A gőz- és légvezetékek, valamint a légsűrítő azonban csak festés után került a modellre, mert a takarásukban nem lehetett volna befesteni a kazánt.
A 342-esek víztartályának a fedelén mindkét
oldalon egy-egy ovális vízbetöltő nyílás látható.
Ezeknek az oldala egy szegecselt lemezből van meghajlítva.
Ez a szalag a modellen szintén maratással készült.
A szalag körben rá lett ragasztva egy 1mm-es
rézlemezből kivágott és méretre reszelt ovális formára.
A nyílás fedele 0,5mm-es rézlemezből lett kivágva és oválisra reszelve.
Természetesen ugyanúgy, mint az igazi mozdonyon,
a fedél nagyobb, mint a nyílás, körben túllóg rajta.
Az igazi mozdonyon a fedeleket a mozdonyvezető a mozdonysátorból ki tudta nyitni egy hosszú rúd segítségével, ami a fényképeken is jól látszik. Ez a rúd is elkészült a modellen, 0,4mm átmérőjű rézhuzalból, a fedél hátsó peremére lett felforrasztva. A rúd tartóbakjai is elkészültek, de persze a fedeleket nem lehet nyitni, mert a fedél rá lett ragasztva a nyílás peremére.
A 342-es tápfeje hasonló a 326-oséhoz,
de megpróbáltam egy kicsit egyszerűbben elkészíteni.
Itt is lényegében 3db egymásra merőlegesen
összeforrasztott rudacskából áll.
A rudak valójában egy 0,5mm átmérőjű réz rúdból
és egy 1mm külső átmérőjű és kb. 2mm hosszú
csövecskéből lettek összeforrasztva.
A rúdak mindkét végükön kiállnak a csőből.
A keresztben menő rúd részére a másik két
rúdba 0,5mm-es furat készült, ez tartja össze a
szerkezetet a forrasztás közben.
A tápfej aljába befutó tápvíz-cső a fej
összeforrasztásával egyidejűleg lett ráforrasztva,
így lehetett elkerülni, hogy a már megforrasztott fej
a cső beerősítése közben szétessen.
A mozdonysátor aljáról egy három fokú lépcső lóg le. A lépcsőfokoknak először ki lett fúrva a furata a CNC-gép segítségével, így lehetett a legegyszerűbben elérni, hogy pont egyformák legyenek a fokok. Aztán ki lettek vágva, majd két 0,5mm átmérőjű réz-rúdra fel lettek fűzve. Ezután egy forrasztópáka segítségével a fokok egy-egy nagyon apró ón-pöttyel fel lettek fogva a rudacskákra. A kész lépcsők a tisztítás és csiszolás után be lettek ragasztva a mozdonysátor aljára befúrt két-két furatba.
A mozdonyon jól látható két-két viszonylag hosszú kapaszkodó az ajtók két oldalán, valamint két-két kis kapaszkodó a mozdonysátor elején és hátán. Van egy kissé nagyobb kapaszkodó a széntartály oldalán is, ez utóbbi vízszintesen szerelve. Ezek a kapaszkodók 0,4mm-es rézhuzalból lettek kivágva és meghajlítva. A kész kapaszkodókat be lehetett ragasztani a nekik készült furatokba. Vannak további kapaszkodók is a mozdonyon: egy keresztben felül a mozdonysátor hátlapján, valamint egy-egy hosszú kapaszkodó, amelyek a víztartály fedelénel a peremén mennek végig. Ezek nem közvetlenül vannak a modellre felerősítve, hanem kis tartóbakokkal. Ilyen keresztfuratos bakot lehet esztergálni is, de egyes esetekben egy Angliában vásárolt típust használtam.
A kapaszkodóknak egy különösebb fajtája az, ami a kazán bal felső oldalán megy végig, és egyben a hengerleeresztő csapok működtetésére is szolgál. Ez is tartóbakokban fut, de ezek a bakok hosszabbak, mint a szokásosak. Emiatt ezeket esztergán kellett készíteni. A rúd végére rá került az emeltyű és a csapok függőleges működtető rúdja.
A lövettyűk ugyanolyan formájúak és ugyanúgy készültek, mint a 326-os modellhez. Az apró alkatrészek ki lettek szabva, majd egy NyÁK lemezből méretre kivágott nyílásba lettek berakva, ez tartotta a sok kis alkatrészt össze a forrasztás idejére. A működtető rudak is egyidejűleg be lettek forrasztva. Az egész szerkezet a mozdonysátor aljára befúrt furatokba került beerősítésre. A jobb oldalon, nem messze a lövettyű előtt helyezkedik el a sebességmérő tartó konzolja. Ez réz T-profilból készült, a végére apró dobozka került. Természetesen a körben forgó hajtókarja nem készült el. Azt csak nagyon nehezen lehetne üzembiztosan modellezni.
A mozdony jól látható fék-tartórúdjai és fékpofái alpakka lemezből maratással készültek. A 326-os modell építése ugyanis megmutatta, hogy ezeknek nagyon egyformáknak kell lenniük, mert a legkisebb eltérés is a méretben vagy formában nagyon feltűnő.
Az alapanyag 0,5mm vastag alpakka lemez. Ennek a színe
az igazi mozdony festetlen acélalkatrészeihez hasonló,
igy később nem kell őket festeni. A 0,5mm-es vastagság
persze nem elegendő, különösen ott, ahol a
felületből még a fele le is lesz marva. Emiatt minden
fékpofa dupla lemezből készül, egy-egy rudas és
rúd nélüli alkatrész kerül
összeforrasztásra. Az 1mm vastag fékpofák már
elég hihetően modellezik az igazi mozdony fékpofáit.
A fékeket tartó 0,5mm vastag rudacskák a főkeret furataiba lettek ellenállás forrasztással beforrasztva. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a forrasztás a kész főkereten történjék úgy, hogy a főkeret már meglévő forrasztási nem esnek szét. A fékpofák azonban csak utólag, a mozdony festése után lettek a rudacskák végére egy gyors pákaforrasztással felerősítve. Itt arra kell vigyázni, hogy a fékpofák - mivel villamosan össze vannak a főkerettel kötve - semmiképpen sem érhetnek hozzá a kerekek felületéhez, még a kerekek oldalirányú elmozdulása során sem.
A legtöbb mozdonyba szükség van ólomsúlyokra, amelyek a vonóerejét növelik meg. Még a rézmodellek sem elég súlyosak, pedig a szerkezetük az anyaguk folytán eleve nehezebb. Egy mozdony súlyának az szab határt, hogy a motornak a kerekeket meg kell tudni csúszva is forgatni, ha a modellt nem engedjük haladni, pl. egy súlyos tárgyat helyezünk elé. Ha a motor a mozdony kerekeit nem tudja megforgatni, előbb-utóbb le fog égni.
A gőzmozdonyoknál, mint ahogy a 326-os modellnél is volt, kézenfekvő, hogy a szénkupac formáját érdemes ólomból kiönteni. Ezt a széntartályba be lehet ragasztani, és a tetejére valódi szenet rakni. A 342-es esetében persze ez nem elég, hiszen a széntartály hátul van és az ott elhelyezekedő ólom rossz súlyelosztást eredményezne. Ezért a modellbe ólomsúlyok kerültek a víztartályba is.
Az ólomöntés hasonló módon történt, mint a 326-os modellhez. Levontam azonban a tanulságot: az ólmot nem szabad egyszerűen egy lapos formába beleönteni, mert a nagy felületi feszültsége miatt nem tölti ki a formát, a sarkoknál mindenütt gömbölyű lesz. Ezért a formák kiöntése függőlegesen történt. Maga a gipszforma úgy keszült, hogy a fából kifaragott öntőminta egy vízszintes lapra lett helyezve, köréje egy fakeret készült és ez ki lett öntve gipsszel. Az egyik oldalára azonban egy félkúp-formájú faforma lett berakva, ez lett később az öntő-tölcsér.
A gipszből az öntőforma még a teljes
megkeményedés előtt ki lett véve.
Egy napos száradás után a gipszformákat egy bő
órán át sütőben ki kellett sütni.
Ez a művelet eltávolítja a gipszből a kristályvizet,
ami feltétlenül szükséges az öntéshez.
Ha ugyanis a gipszben marad, amikor a forró ólom belekerül,
a kristályvíz hirtelen gőzzé válik
és a folyékony ólom is kifröcsöghet!
Márpedig ki szeretne Vazul sorsára jutni?
Az öntéshez a gipszforma sík oldalára egy 1mm-es alumínium lemez lett felerősítve és az egész az öntőtölcsérrel felfelé le lett állítva. Az öntésre csak szabad ég alatt kerülhet sor, mert a folyékony ólom felületéről ólomoxid száll fel, ami a lakásban a falakra ülepszik le és utána esetleg évekig lélegezzük be a mérgező ólomoxidot! Az ólmot egy vas merőkanálban melegítettem meg és óvatosan a tölcséren át a formába öntöttem. A számítás bevált: a függőleges öntéssel a formában és az öntőtölcsérben lévő folyékony ólmot a saját súlya a forma minden résébe, sarkába bepréselte, tökéletesen kitöltötte a formát. A megkeményedett és kihűlt ólomról a tölcsér "öntvényét" egy nagyobb csípőfogóval le lehetett vágni.
Következő rész: Bejáratás, festés
Vissza a342-es modell építési oldalra
Vissza a 342-es modell főoldalra
Ez az oldal 2003 szeptember 15.-én lett utóljára megváltoztatva.
© Erő János
