Eredeti és modell
Eredeti és modell |
|
A tartálykocsik érdekes színfoltjai a modellvasúti szerelvényeknek. A MÁV vonalain is sokféle tartálykocsi közlekedett már a kezdeti időktől fogva. Érdekes módon ezek többsége nem a MÁV tulajdonában volt, hanem különféle magáncégek szállító részlegéhez tartoztak, de MÁV pályaszám alatt futottak. A tulajdonosról gyakran feltűnő reklám felirat tájékoztatta a környezetet.
Ennek két következménye volt. Egyrészt ez a körülmény sok különféle tartálykocsi típust eredményezett, hiszen a MÁV nemigen egységesítette a őket, annyira kevés saját tartálykocsival rendelkezett. Másrészt a tartálykocsik igencsak szegényesen vannak reprezentálva a MÁV jellegrajz gyüjteményekben.
A tartálykocsiknak egy különleges típusát képviselte
a gáztartály kocsi. Ezen a 19.szd. végén még kizárólag
világítógázt - vagy ahogy a vasúton nevezték,
"olajgázt" szállító kocsit értünk,
hiszen más gázt nemigen szállítottak vasúton.
A világítógáz csővezetékei is csak városokon belül voltak kiépítve,
a gázt a város szélén a "gázgyár" termelte.
Tehát a világítógázt vasúton sem adták fel szállításra.
Ezzel szemben magukat a vasúti kocsikat előszeretettel világították gázzal. A korai petróleumlámpás vagyacetilén világítást a MÁV-nál szinte teljes körben felváltotta a gázvilágítás. Ez így maradt még akkor is, amikor már a háztartásokban széles körben elterjedt a villanyvilágítás. A vasúton ugyanis sok gond volt a villannyal. A dinamókat a kocsi tengelyére szerelt szíjtárcsáról hajtották hosszú, lapos szíjjal. A szíj gyakran leesett. A dinamókban is gyakran elkopott a kommutátor keféje és az áramváltók, amelyek álló helyzetben az akkumulátorra kapcsolják a kocsi világítását, megbizhatatlanok voltak. Ezért több, az 1910-es és 1920-as években íródott szakkönyv ajánlásai szerint a dinamós kocsikba kétszer akkora akkumulátort kell betervezni, mintha a kocsit a végállomásokon töltött akkumulátorral, tehát dinamó nélkül akarták üzemeltetni. Nem csoda, hogy egészen a 2.Világháborúig a személyvonati kocsik nagy részét gázzal világították.
A világítógáz terjesztéséhez és raktározásához komoly infrastruktúra épült ki. A gázt tartálykocsikban szállították és az állomásokon kiépült tartályokban tárolták, mindezt max. 10bar nyomáson. A forgalomba küldendő kocsikat az állomási tartályokból töltötték fel gázzal. Minden személykocsi aljára hengeres gáztartály volt szerelve a kocsi hosszában, de nem középen, hanem egyik oldalra eltolva, mert középre a fékberendezés rudazata volt felszerelve. A gázvilágítást esténként a kalauz gyújtotta be.
A gáz szállítását tartálykocsikkal végezték. Már a 19.szd. utolsó évtizedében kifejlesztették a 3, nagy tartályos gázszállító kocsit - hasonló kivitelben készültek kocsik ugyanerre a célra a többi európai országban is. Mivel a gázt viszonylag kis nyomáson szállították, a gáz súlya elenyésző volt a kocsi saját súlyához képest. A tartályokat viszont nagyra kellett készíteni, hogy a gázt minél gazdaságosabban szállíthassák. A magyar kocsi természetesen jellegzetes magyar szerkesztésű kocsialvázra került. Emiatt nem hitelesek a magyar színekre festett, magyar feliratokkal ellátott német (Márklin, Trix) gáztartály kocsimodellek, hiszen azok alatt a német "egységes teherkocsi alvázat" láthatjuk
Ezért határoztam el,
hogy egy igazi magyar gáztartály kocsi modelljét készítem el.
Ezúttal csak egy modell készül, mert a tudomásom szerint
az eredeti kocsiból is csak egy típus volt forgalomban.
A kocsikról részletes jellegrajz áll rendelkezésre,
viszont fényképet egyet sem sikerült találni.
Volt a Közlekedési Múzeumnak is 1:5 méretarányú modellje erről a kocsiról,
azonban a modell a háborúban megsemmisült.
Ami még érdekesebb, hogy még fénykép sem maradt fenn róla!
Emiatt itt, ezen az oldalon is a fejlécben a bal oldali
kazetta, ahol az eredeti kocsi képének kellene megjelennie,
üres marad.
Ez az oldal 2010 november 16.-án lett utoljára megváltoztatva.
© Erő János