Egy Piko G-kocsiból "magyarított" modell


Egyszerű tervnek igérkezett: egy Piko G-kocsit átépíteni magyar MÁV-os kivitelre. Először azt hittem, egy újrafestéssel, feliratozással meg is úszom, hiszen minden G-kocsi nagyjából egyforma. Aztán ahogy elkezdtem tanulmányozni a magyar G-kocsikat, úgy lett egyre inkább világos, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Sőt, akármennyit is dolgozom rajta, a Piko kocsiból nem lesz sohasem igazi magyar G-kocsi. Csak legfeljebb úgy magasból, félszemmel ránézve... De ha már elkezdtem, megpróbáltam a legjobbat kihozni belőle.

A Piko G-kocsit mindenki ismeri. Ennek eredetije egy Németországban nagyon elterjedt G-kocsi volt. Annyira elterjedt volt, hogy a 2. világháború után Magyarországon is maradt belőlük, nem is kevés. Amennyire meg tudom itélni, a háború után személykocsivá átalakított "boci-pullmannok" nagy részét ilyen német G-kocsiból építették át, de maradt egy pár eredeti állapotban is. De csak 1945 után. Azelőtt nem jártak német G-kocsik MÁV felirattal Magyarországon.

Vegyük sorra a különbségeket. Először a legfeltűnőbbeket, amiket feltétlen át kell alakítani ahhoz, hogy a kocsi egy magyar G-kocsi benyomását keltse. Aztán azokat, amiknek az átalakítása valószínüleg akkora munka lenne, hogy ahelyett már egyszerűbb lenne teljesen újonnan elkészíteni a modellt.

Ezek lennének azok az eltérések, amelyeket szerintem mindenáron át kell építeni ahhoz, hogy a modell magyar kocsi benyomását keltse. Nézzük azokat az eltéréseket, amelyek átalakítása olyan sok munkával járna, hogy valószínüleg nem érdemes belekezdeni.

Ezek lennének tehát a feltétlen szükséges átalakítások, amelyeket végre kell hajtani a modellen, és a kompromisszumok, amelyekkel sajnos együtt kell élni. Így együtt előírják, mit és hogyan kell átalakítani a Piko modellen.


Előre a Piko G-kocsi átépítés 2. oldalára

Vissza a G-kocsi projekt főoldalára

Vissza a Kezdő Oldalra

Ez az oldal 2005 február 21.-én lett utóljára megváltoztatva.
Erő János