![]() |
Eredeti és modell |
![]() |
A kész, 2-tengelyes kocsikból álló szerelvény szinte kiabált egy poggyászkocsi után. Egy ideig morfondíroztam, hogy melyik kocsi legyen a minta, esetleg egy jellegzetes posta-poggyászkocsi, de aztán a leggyakoribb típusra, a Dn 66000 sorozatú poggyászkocsira esett a választásom.
Ez egy igen sűrűn látható kocsitípus volt a magyar mellékvonalakon, sok száz készült belőlük, több régi képen is talákozhatunk velük. Mellette szólt még, hogy részletes jellegrajz állt rendelkezésre és a rajzok alapján a kocsi szerkezete sokban hasonlított a már elkészült 2-tengelyes kocsikéra. Így aztán hasonló módszerekkel készült, itt csak az eltéréseket írom meg.
Nem volt átjáró a kocsi végén a homlokfalon sem, a homlokfalak zártak voltak.
Így a kocsik két vége nem szűkül be, a tető is végig azonos keresztmetszetű.
Ugyanakkor a kocsiszekrény keskenyebb, mint a személykocsiké.
Nem tudom pontosan, mi lehet ennek az oka.
Talán az van mögötte, hogy eredetileg az átjáróval nem rendelkező poggyászkocsiknak
az oldalán végig húzódott egy járólap, amin a kalauz menet közben is végigmehetett a vonaton.
Ezeket a hosszú lapokat aztán az 1920-as években egy rendelet hatására eltávolították
és minden kocsiról - a hűtőkocsikról is - leszerelték.
Talán abból indultak ki, hogy ekkor már a vonatok sebessége nagyon
balesetveszélyessé tette a külső járólapokon, menet közben járkálást.
De a kocsik talán azért voltak eredetileg keskenyebbek,
hogy oldalt helyet adjanak a járólapon kapaszkodó kalauznak.
A kocsik alvázának a szerkezete csak kissé tért el a személykocsik alvázától,
a hossztartók elrendezése emellett a régi G-kocsi szerkezetére is emlékeztet.
Ugyanakkor a csapágyvezeték már nem szalagokból készült,
hanem háromszög alakú lemezekből, amelyekben egy-egy lekerekített kivágás látható.
A kocsik légfékje is újabb kivitelű, a fékhenger és a légtartály külön állnak,
már nincsenek egybe építve.
A kocsiszekrény is egyszerűbb, mint a személykocsikon. Nincsenek peronok, átjárók és jóval kevesebb ablakra van szükség. Az oldalfalak viszont nem egy darabból, hanem két félből készültek, külön-külön az ajtók mellett látható két fal. Ezek aztán alul és felül egy-egy réz profillal lettek összeerősítve. Így ugyanis a kényes maratott lemez mérete sokkal kisebb, mintha egy egész oldalfal készült volna.
Az ajtók hasonló módszerrel készültek, mint a G-kocsikon.
Felül kampókat kaptak, alul görgő-utánzatot, körben keretet,
a kocsiszekrény aljába és tetejébe beforrasztott síneken el lehet tolni őket.
Az alváz készítése a szokásos eljárásokat követte, alpakka lemezből és réz profilokból készült. A hossztartó profilokra először fel lettek forrasztva a rugók a rugótámokkal, csak aztán kerültek fel az alváz lemezére. A rugók mérete eltér a személykocsikétól, mert a MÁV-nál a személykocsik alá legtöbbször 2m hosszú laprugó-kötegeket szereltek, a poggyászkocsik szokásos rugó-hossza csak 1,6m volt.
A csapágyvezetékek és a belső rudazat csak ezek után került beforrasztásra.
Az új csapágyvezetékekhez új maratófilm készült.
Ezt később más kocsikhoz is fel lehet használni.
A gáztartály a poggyászkocsin kisebb, mint a személykocsikon,
hiszen itt csak két gázlámpát kellett ellátnia.
A rugózó Weinert ütközőket itt már egyszerűen beforrasztottam a mellgerendába, hiszen valójában semmi értelme nincs ezeket leszerelhetőre készíteni. Ez a kocsi is hasonló vonókészüléket kapott, mint a többi személykocsi. A Roco Univerzális kapcsoló feje egy tartórúdra lett felcsavarozva, ez pedig rugó-visszatérítéssel van az alvázhoz erősített tartókonzolra csavarozva.
A tető ismét szürke lett, de a keverés során a többi személykocsitól eltérő árnyalatra sikerült. Ez nem baj, a fényképek szerint a kocsik tetejének a színe a valóságban is nagy változatosságot mutatott.
Előre a régi típusú Dn kocsi oldalára
Ez az oldal 2024 december 1.-én lett utoljára megváltoztatva.
© Erő János