Mint arról a tervezési részben szó volt, a hengerblokk a vezérléssel,
a keresztfej-vezetékkel és a "bőgővel" egy önálló kivehető egységet alkot.
Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy elegendő
lekapcsolni ezt az egységet a rudazat többi részéről,
a hajtórúd csapszegének a keresztfejből való kivételével
és az ellenforgattyú-rúdnak a lengőívből való kivételével
és az egész alkatrész a főkeretből kivehető.
A szerelvény persze részegységenként készült és folyamatosan
lett összeszerelve.
Mint már a 326-os modellen is,
a hengerblokk valójában nem egy darabból álló "blokk",
hanem lemezekből lett összeforrasztva.
Az egész szerelvény T-alkú alaplemeze
egy 1mm-es rézlemezből lett kivágva és méretre reszelve.
Az alaplemez tartalmaz három menetes és egy átmenő furatot.
Az oldalakon lévő furatokba az áramszedő tartóhídja lesz beerősítve,
a hossztengelyben lévő menetes furattal lesz az egész szerelvény
a főkeretbe csavarozva.
Az átmenő furat a felépítményt felerősítő csavar számára készült.
A hengerblokk lemezei az alaplemeznek
a "szárnyaira" lettek felforrasztva.
A homlok- és a hátlap alapanyaga 0,5mm vastag rézlemez.
A henger palástja 0,3mm-es lemezből lett kivágva, majd kilágyítás
után meghajlítva. A hengerblokk ezek után
ellenállás forrasztással lett
összeerősítve.
A hengerek és a tolattyúk első és hátsó fedeleinek
a körkörös szegecsmintáját egy 0,3mm-es rézlemezbe a CNC
fúrógép készítette el 0,4mm átmérőjű furatokból.
A fedelek a lemezből először ki lettek durván vágva
majd központosan méretre lettek esztergálva.
A hátsó hengerfedél két nagyobb furatot is kapott,
amelyek a keresztfej vezeték első végének a felerősítésére szolgálnak.
A szegecsfuratokba 0,4mm-es rézhuzal-darabok kerültek epoxival beragasztva,
majd ezeknek a kiálló részét a lemeztől kb. 0,5mm-es távolságban le kellett vágni,
a megmaradó részt pedig csiszolókoronggal simára csiszolni.
Ezultán a henger- és tolattyúfedeleket szintén epoxi ragasztóval
fel lehetett ragasztani a hengerblokk elejére és hátára.
A hengerek első furatába egy 1mm-es rézrúd került, ami a dugattyúrúd védőcsövét modellezi. A tolattyúrúd eleje egy kicsit bonyolultabb, mivel ott egy kúpos fedél látható. Ezt ki kellett esztergálni, és a tolattyúfedél lemezére központosan felragasztani. A tolattyúszekrény hátsó oldalára a tolattyúrúd tartója került.
A vezérmű darabjait apró konzolok tartják. Ezek
közűl a legszembetűnőbb a tolattyúrúd tartója.
Ez az apró alkatrész három darabból készült.
A megdöntött C alakú tartórész 1mm vastag rézlemezből
lett kivágva és méretre reszelve.
Amikor kész volt, egy 1,5mm széles,
0,2mm vastag ráhajlított csík került a külső oldalára felforrasztásra.
Az egészbe hosszában egy 0.5mm ámérőjű furat került,
ez tartja a tolattyúrudat.
Ezt a fekvő C-alakú tartót egy kúpos konzol fogja a hengerblokkhoz. Ez az alkatrész esztergával készült és elkészülte után, csakúgy mint az igazi mozdonyon is látható, az alsó fele le lett reszelve, itt kilátszik a tolattyúrúd.
A másik tartószerelvény a lengőív tartója. Ez az apró alkatrész egy 2mm-es rézlemezből lett kivágva. A vágás előtt azonban a lemezbe be kellett fúrni a lengőív tengelyének a furatát, mivel egy ilyen apró alkatrésznél ezt igen nehéz lett volna elvégezni később. A tartó a meglévő furat körül lett kivágva és méretre reszelve. A végső formáját egy csiszolókoronggal kapta meg, de ehhez a tartót ideiglenesen fel kellett forrasztani egy rézrúd végére, mert semmilyen csipeszben vagy szorítóban tartva nem lehetett volna biztonságosan csiszolni. A megmunkálás utolsó lépéseként a csiszolókoronggal ki lett vágva a "villa" közepe, amibe a lengőív lapja kerül. Ez nem volt egyszerű feladatat tekintettel arra, hogy az egész alkatrész 2,8x2x2mm nagyságú. Amikor kész volt, a tartót le lehetett forrasztani a rézrúdról és beforrasztani a "bőgő" erre a célra szolgáló furatába. Mivel ekkor már a keresztfej-vezetékek be voltak szerelve, nagyon kellett arra vigyázni, hogy azoknak a forrasztása ne lazuljon ki.
A "bőgő", ami a keresztfej-vezeték hátsó végét tartja, a modellen 0,5mm-es rézlemezből készült. Ez elég vékony és mivel a 326-os modellel ellentétben, ahol az egész a főkeretre fel van forrasztva, itt csak a hengerblokk-szerelvény vízszintes felső lemeze tartja a tetején, a főkeretre alul a bőgő vonalában egy vékony lemezből lévő kis villás tartó lett beforrasztva. A bőgő ennek a szárai közé csúszik be, amikor a hengerblokk-szerelvényt felülről a keretre szereljük. Magának a bőgőnek először a külső kontúrja lett kivágva lombfűrésszel és pontosan méretre lett reszelve. Ehhez - mivel egy meglehetősen bonyolult alakzatról van szó - a számítógépes rajz ki lett nyomtatva 1:1 méretarányban és a reszelés közben a rézlemez a kinyomtatott kontúrhoz lett rendszeresen hozzáhasonlítva. A kész kontúrok után a belső kivágások készültek el hasonló módon. A bőgő az alaplemezre pákával lett felforrasztva vigyázva arra, hogy pontosan merőlegesen álljon mind oldalnézetben, mind pedig elölnézetben.
A keresztfej vezeték 1mm vastak alpakka
lemezből készült. Ez az anyag ideális erre a
célra, mert jól csúszik és a színe az
acélhoz hasonlít, tehát később nem kell
festeni. A 326-os modellnél sajnos a réz alapanyag miatt festeni
kellett. A forma lombfűrésszel lett kivágva és
pontosan méretre lett reszelve. A csúszó felületek
ezenkívül még finom csiszolópapírral
simára is lettek csiszolva, hogy a keresztfej könnyen csússzon
rajtuk.
A keresztfej vezetéket az első végén egy távtartó fogja össze, ami egyben a dugattyúrúd megvezetésére is szolgál. Ez az alkatrész egy kis csőből és egy formára reszelt lemezdarabból lett összeforrasztva. Amikor mindez megvolt, egy négyszögletes párhuzamos rudat kellett keresni, aminek a laptávolsága 3,8mm, pont a keresztfej csúszófelületeinek a távolsága. Ez lett berakva a keresztfej vezeték lapjai közé, egy pillanatszorítóval odafogva, majd a távtartó előre behelyezve és az egész pákával összeforrasztva. Mint a képen is látszik, a keresztfej vezeték hátsó részére is ideiglenesen egy rúd lett keresztben felforrasztva, ami a pontosan beállított laptávolságot őrizte meg addig az ideig, amíg a keresztfej vezeték be nem lett forrasztva hátul a bőgőbe. Amikor ez is megtörtént, a hengerblokk szerelvény alapvetően összeállt.
A 342-es keresztfeje pontosan ugyanúgy
készült, mint a 326-osé. A két oldallemez 0,5mm-es
alpakka lemezből lett kivágva és méretre reszelve.
Ezután egy 1mm-es négyszög keresztmetszetű
réz-rúd meg lett hajlítva U-alakra oly módon,
hogy a párhuzamos oldalak külső távolsága
pont 3,7mm legyen. Ez az alakzat be lett forrasztva a két oldallap
közé. Annak érdekében, hogy az oldallapok a
forrasztás során fedésben maradjanak, a hajtórúd
csapszeg furatán egy 1mm-es acélrúd lett átdugva.
Az acél nem forrad oda a többi alkatrészhez és
forrasztás után ki lehet venni.
Az összeforrasztott keresztfej két oldalán kiálló rézrúd végeket először csípőfogóval le kell vágni, majd úgy lecsiszolni, hogy semmit se lehessen látni belőlük. Egy következő forrasztással a keresztfej első végébe egy apró csövecske kerül beerősítésre, amibe a dugattyúrúd lesz beragasztva.
A lengőív egy apró szendvics szerkezet, aminek két oldalán egy-egy 0,5mm vastag alpakka lemezből készült ív fog össze három apró rézből készült távtartót. A furatokat nagyon pontosan kell elhelyezni, ezért azok a CNC fúrógéppel készültek. A belső nyílások még a nagy lemezben készültek el pontos mintára, mert kivágás után a lengőív annyira pici, hogy nem is lehetne a megmunkáláshoz megfogni. Csak ezután lettek az oldallemezek kivágva és méretre reszelve. A furatokon egy acél tüske lett átdugva, így a forrasztás ideje alatt a szendvics alkotóelemei végig egy vonalban maradtak. A tüske, acélból lévén nem forradt oda a lengőívhez. A kész szendvicset az összeforrasztás után még csiszolókoronggal utána lehetett igazítani.
Maga a kormányrúd nem látszik a 342-eseken, mert eltakarja a víztartály. Csak a kulissza emelőrúd és a rajta lévő emelőkar látszik. A rúd 0,5mm-es átmérőjű rézrúdból készült és a keret erre a célra készített furatán lett átdugva. Az emelőkar 1mm-es rézlemezből lett kivágva és méretre reszelve. A rúd végére lett felforrasztva oly módon, hogy a bőgőbe forrasztott lengőív tartót hátulról érintse. Természetesen ez a szerkezet nem mozog.
A 342-es teljesen lemodellezett Heusinger vezérműve négy rudat tartalmaz,
az ellenforgattyú-rudat, a tolattyú tolórudat,
az előresiető összekötőrudat és az előresiető emeltyűt.
Az utóbbi három a 342-esen villás kivitelű!
Az összes vezérmű rúd 0,5mm vastag alpakka
lemezből készült.
Először a furatok készültek el 0,6mm átmérőjű fúróval.
Itt nem volt szükség a CNC gépre,
mert a távolság nem nagyon kritikus -
persze 0,5mm-nél pontosabban kellett fúrni,
hogy az egész szerkezet ne legyen ferde és a mozgása
közben ne érintkezzen semmilyen tartóval vagy lemezzel.
Kifúrás után a rudak durván ki lettek vágva lombfűrésszel
és satuban 0,5mm szélesre lettek reszelve.
Ehhez a művelethez elengedhetetlen, hogy a satunak jó minőségű
és éles sarkú pofája legyen, maga a satu pedig párhuzamosan fusson,
hiszen a befejezés előtt a 0,5mm széles rudakat gyakorlatilag
csak egy 0,25mm-es felületen tartja!
A villás rudak közűl a tolattyú tolórudat és az előresiető emeltyűt két darabból kellett készíteni. Először a rúd készült el, amibe a kettős hajlítás került. Aztán a villa másik ága, ami az elkészülte után a szétágazásnál pákával rá lett forrasztva a másik darabra. Annak érdekében, hogy a furatok egy vonalban maradjanak, egy 0,6mm átmérőjű gombostű került ideiglenesen a furatokba, ami pontosan pozícionálta a két fél-villát egymáshoz. A harmadik villás rúd, az előresiető összekötőrúd viszont 1mm vastag alpakka lemezből lett elkészítve és a két végén a villa lombfűrésszel lett bevágva.
Az előresiető emeltyű villás részébe egy apró rézkocka került,
amibe hosszában egy 0,8mm-es, keresztben pedig egy 0,5mm-es furat került.
A kis kocka a 0,5mm-es lyukakba bedugott apró csapok
segítségével a villa közepébe van elforgathatóan szerelve,
a 0,8mm-es furatában pedig a tolattyúrúd tud csuszkálni.
Maga a tolattyúrúd nem mozog előre-hátra, mint az igazi mozdonyon,
fixen van berögzítve a C-alakú tartóba,
csak az apró kocka csuszkál rajta előre hátra.
A tolattyú tolórúd csak az első végén villás,
hátul a lengőív tetejében lévő csap tartja.
Azért a tetején, mert úgy következtettem ki,
hogy a 342-esek akkor mentek előre,
amikor a tolórúd felül volt a lengőívben.
Kicsit szokatlan, de nagy valószínüség szerint így helyes.
A vezérmű csuklói "megkopasztott" gombostű végek. A gombostűket egy szorítóba fogva csiszolókoronggal kellett körben lecsiszolni, hogy a fejük kisebb és szabályosabb legyen. A modellhez nem jó a minőségi acél gombostű, mert ezt nem lehet sem jól csiszolni, sem később forrasztani. Az olcsó gombostűk, amelyeket a férfiingek csomagolásában lehet találni, kiválóan megfelelnek erre a célra. Ezek belül rézből vannak, csak a felületük lett nikkelezve. A csiszolás ezt a nikkel réteget is eltávolítja. Összeszereléskor a csuklóként szolgáló lecsiszolt gombostűket át kell dugni a lyukakon és hátul vagy egy igen-igen apró csepp ónnal ráforrasztani, vagy egy hasonlóan apró csepp pillenatragasztóval megfogni. Mindkettővel nagyon kell arra vigyázni, hogy ne kerüljön belőlük a rudak közé, mert akkor azok nem mozognak többé.
Ez az egész nagyon bonyolultan hangzik, de egy kis figyelemmel szépen elvégezhető. A szerelés után a keresztfejnek szabadon kell csúsznia a vezetékben, a rudaknak pedig a lengőívvel szabadon kell billegniük.
Vissza a342-es modell építési oldalra
Vissza a 342-es modell főoldalra
Ez az oldal 2003 május 18.-án lett utóljára megváltoztatva.
© Erő János