A MÁV 327-es sorozatú gőzmozdony modell készítése

4. rész

A hengerblokk egység

Ahogy már a 342-esnél és a 325-ösnél is, a hengerblokk most is egy kivehető egységet képez a "bőgővel" és a vezérművel együtt. Az egységet egy T-alakú lemez fogja össze, a "T" két szárnya a két hengerblokkot tartja, a szárának a végére kétoldalt a két "bőgő" került felforrasztásra. Az eddigiektől eltérően a T-lemez közepén egy nagy nyílás található, hiszen a 327-esben a magas kazán miatt be lehet látni a főkeret lemezei közé. Hasonló nyílás látható az igazi 327-es főkeretén belül is.

A tartó

A T-lemez 1mm vastag alpakkából készült. A külső kontúrok kivágása és méretre reszelése után lett a belső nyílás is lombfűrésszel kivágva, majd kireszelve. A szár végén kétoldalt keresztben egy-egy bevágás készült lombfűrésszel, ide került később beforrasztásra a két "bőgő".

A "bőgő"

A "bőgő", vagyis hivatalos nevén "keresztfej-vezeték tartólemez" ugyanúgy készült, mint a korábbi modelleken. A kontúr és a kivágások meghatározó pontjai a CNC-furógéppel lettek pontosan kijelölve. Ezután a lemez be lett festve - éppen narancssárga festék volt a közelben - mert a kontúrok karcolt bejelölése jobban látszik a festett felületen. A bekarcolás után a lemezek ki lettek lombfűrésszel vágva és méretre reszelve. A bőgő lemezei rá lettek forrasztva a H-alakú tartóra, mivel a forrasztási felület kicsi, egy kis tartóblokk is melléjük lett forrasztva, megerősítés céljából.

A hengerblokk

Az igazi mozdonyokon a hengerblokk egy bonyolult formájú öntvény. Modellezni ezt természetesen csak sok kisebb darabból lehet.

A hengerblokk első és hátsó falának a kontúrját A CNC géppel készített furatok adták meg. A lemezek lombfűrésszel lettek kivágva és tűreszelővel méretre reszelve. A belső oldalon kivágások készültek az öntvény felerősítő furatai mellett látható bordák modellezéséhez.

A tolattyú és a dugattyú burkoló hengerei rézből lettek kiesztergálva, miután az alpakkából való hajlítás kudarcot vallott. Az esztergálás során törekedni kellett a lehető legkisebb falvastagságra, hiszen a hengerblokk súlya nagyon terheli elől a modellt - ahol éppen a legkönnyebbnek kellene lennie.

A kiesztergált alkatrészekről az összeszerelés előtt kiderült, hogy a tolattyú és a dugattyú hengere egymásba érnek. Emiatt a tolattyú hengerének a palástjából lombfűrésszel ki lett vágva egy darab. A hengerek az első- és hátsó falakkal össze lettek forrasztva úgy, hogy a hengerek tartották a falakat, míg a főkeretre felfekvő élek szolgáltak referencia felületként. A tolattyú- és a dugattyú hengere között kívül látható kis sík lemez utólag lett ráforrasztva.

Mind a tolattyú hengerén, mind pedig a gőzhengeren egy-egy fedél látható, amelyek körös-körben egy csavar-sorral vannak a hengerblokkra felerősítve. A modellen ezeknek a fedeleknek a csavar-mintája CNC géppel készült. A fedelek ki lettek vágva, egy tüskére fel lettek forrasztva és esztergával kerekre alakítva. A 0,4mm-es furatokba egy-egy drótdarab került beforrasztásra, aztán egyformára le lettek vágva és lecsiszolva, lesorjázva. Az így elkészült fedelek fel lettek ragasztva a hengerblokk homlokfalaira.

A gőzmozdony modellek egyik kritikus alkatrésze a dugattyúrúd-védőcső. Mivel a modellmozdonyok sokkal kisebb sugarú íveken járnak, mint az igazi vasút íveinek az arányos lekicsinyítése, a futókerekek is sokkal nagyobb mértékben kitérnek az ívekben és ezalatt hozzáérnek a dugattyúrúd-védőcsőhöz. Sok modellgyár ezt az alkatrészt egyszerűen elhagyja, mások kreatív megoldásokhoz nyúlnak, pl. gumiból készítik, amit a futókerék félrenyom. Én úgy döntöttem, hogy a dugattyúrúd-védőcső levehető lesz, ha a pályaviszonyok megkövetelik. Az első hüvely emiatt menetes furatot kapott, a védőcsövet modellező rézrúd kicsavarozható.

Végül a kész hengerblokkok rá lettek forrasztva a H-alakú tartóra. Itt különös gondot okozott, hogy a félig zárt szerkezetbe csak nagy nehézségek árán lehetett bejutni a pákával, hiszen az egészet belülről kellett forrasztani!

A vezérmű

A 327-es mozdonyok érdekes sajátsága, hogy szinte az összes vezérmű-rúd vagy az egyik végén, vagy mindkét végén villás. A modellen az összes rúd 0,4mm-es alpakka lemezből készült. Az ellenforgattyú rúdnak természetesen csak a lengőív felőli vége villás, ez a villa azonban meglehetősen széles, mert körbeveszi a lengőívet. Ezért itt a villa külön készült 1mm vastag lemezből, ki lett fúrva a lengőív csapjának a furata és rá lett forrasztva az ellenforgattyú rúd végére.

A tolattyú rúd minkét vége villás. Ez a rúd emiatt két rúdból készült és ezek középen össze lettek forrasztva, a két végük pedig szét lett hajtva.

A dupla lengővasak maratással készültek, így lehetett a bonyolult formájukat a legjobban visszaadni. Szintén maratással készült a lengőív is. A vastagsága miatt két maratott lemez összeforrasztásával készült. A közepén 0,5mm-es tengely megy át. Az első változatában a tolattyúrúd furata egészen felül volt, mintha a mozdony teljes töltéssel üzemelne. Erről a pozícióról azonban kiderült. hogy itt a tolattyú rúd villája nem fér el a bőgő kivágásában. Emiatt újabb lengővasak készültek, amelyekben a tolattyúrúd helyzete kissé lejjebb van, mintha a mozdony kis töltéssel menne.

A lengőív alsó furata, amibe az ellenforgattyú rúd csatlakozik nagyobbra készült és egy plexi anyagból esztergált apró betét került bele. Ez biztosítja, hogy a lengőív elektromosan el legyen szigetelve a kerekekkel összeköttetésben lévő ellenforgattyú rúdtól.

Az előresiető összekötőrúd szintén minkét oldalán villás. A felső villa úgy készült, hogy a rúd hátsó felére egy másik rúd lett ráforrasztva és mindkettő felül kihajtva. Az alsó villa azonban rövid, emellett egy olajozófej is látható rajta. Ezért ez egy tömör, 1x1mm-es alpakka darabból készült, a nyílás ki lett reszelve. Az olajozófejet egy bele forrasztott réz drótdarabka modellezi.

A keresztfej vezeték és a keresztfej

A keresztfej vezeték ugyanúgy, mint az eddigi modelleken, 1mm-es alpakka lemezből készült. Kivágás és kireszelés után egy sablon segítségével egy ideiglenes távtartóval lett összefogva. Ezzel lett a keresztfej vezeték pár beforrasztva a hengerblokk és a bőgő közé. Az ideiglenes távtartó csak akkor került eltávolításra, amikor már a hengerblokk és a bőgő között a merevítőrudak is bent voltak, hiszen nem lett volna jó ötlet a merevítést csak a két vékony keresztfej vezeték rúdra bízni.

A keresztfejek másképp készültek, mint a korábbi modelleken. A két oldallemez most maratással készült, ami jobban biztosítja az egyforma megjelenést és filigránabb kivitelt eredményez. A köztük lévő "betét" sem egy U-alakúra hajlított réz profilból van. hanem 1mm vastag alpakka lemezből lett H-alakban kivágva és méretre reszelve. A keresztfejre lett felforrasztva az előresiető összekötőrúd villája is. Annak érdekében, hogy a forrasztás közben az egész szét ne essen, egy sablon készült, ami egyben a dugattyúrúd helyzetét is megadja. A dugattyúrúd - ahogy az eddigi modellekben is - acélból van, a lekeskenyített vége bele van forrasztva a keresztfejbe és egy apró réz gyűrű is odaerősíti.

A merevítőrudak

A hengerblokk egység lényeges részét képezik a merevítőrudak. A magyar mozdonyokon a 19.szd. végén még csak egy egyszerű acélrudat találunk a hengerblokk és a bőgő között, de úgy 1910 környékén bevezették a második, erősebb merevítést, egy I-keresztmetszetű öntvény formájában, a hengerblokk teteje és a bőgő teteje között. Egy másik, szintén I-keresztmetszetű, de vékonyabb rúdat építettek be valamivel lejjebb, a tolattyúház oldalának a magasságában. Alul persze a keresztfej vezeték rúdjai merevítettek.

Az alsó rúd az egyszerübb, ez egy 1,5x1mm-es réz I-profilból készült. Mind a bőgő, mind pedig a hengerblokk felőli végére egy-egy "pracli-utánzat" került, ami az igazi mozdonyon látható csavarozó fejet modellezi.

A felső I-tartót nehezebb volt modellezni. Ez ugyanis nem egyenes. Az eleje le van görbítve egy vízszintes csavar alátétre, emellett láthatunk benne egy kis szögű törést. Ezt a törést nagyon nehéz lett volna profilból modellezni, ezért úgy döntöttem, hogy az I-rudat két vízszintes és egy függőleges lemezből forrasztom össze. A függőleges lemeze határozza meg a kis szögű törést, amit emiatt maratással kellett készíteni. Az alsó és fölső vízszintes lemez alpakkából lett kivágva és méretre reszelve. Az alsó vízszintes lemez egyben a tolattyúrúd vezetéknek is a tartója, ezért azon a helyen ki van szélesítve. A jobb oldali tartó felső lemeze pedig a Friedmann-féle olajozó tartója is, emiatt az ott szélesedik ki.

A három lemez a méretre alakítás után össze lett forrasztva, a fölső vízszintes lemez elöl le lett kereken hajlítva. Az igazi mozdonyon látható függőleges merevítő bordák apró lemezekből lettek beillesztve és beforrasztva. A kész felső merevítő aztán be lett a bőgőbe forrasztva, elöl pedig a hengerblokkra ragasztva, mert félő volt, hogy a réz elemekből összeforrasztott hengerblokk nem bírna ki még egy alkatrész ráforrasztását, és a meleg hatására szétesne.

A Friedmann-olajozó

A 327-es Friedmann-féle kenőprése hasonló a 342-es modell olajozójához. Az egyik különbség az, hogy a 342-esen a készüléknek 4 kimenete van, a 327-esen 6. Emellett a 327-esen a kenőprés doboza egy emelvényre van erősítve a felső I-tartó tetejére. A hajtása a lengőívről történik.

A jobb oldali I-tartó felső lemeze már eleve úgy keszült, hogy a kenőprés számára egy kiszélesedő lap van rajta. Az azonban világos volt, hogy az apró állvány nem ad elegendő szilárdságot. Emiatt az állvány és az olajozó belsejébe két függőleges réz rúd került, amik a tartásáról gondoskodnak. A készülék doboza réz C-profilból készült, az első lap és a tető erre került ráforrasztásra. Ez aztán rá lett húzva a dupla réz rúdra és oda lett forrasztva. A hajtókar és a hajtórúd alpakka lemezből lett kivágva és méretre reszelve. A hajtórúd a modell legvékonyabb rúdja, mindössze 0,6 mm vastag, nem volt könnyű feladat méretre reszelni.

Ezzel a hengerblokk egység összeállt.

Előre a 327-es modell készítés 5. oldalára

Vissza a 327-es modell főoldalhoz