A
főkeret oldallemezei
1mm-es rézlemezből készültek. A furatokat és
a kivágások sarkainak a helyét
CNC fúrógéppel
lehetett kialakítani. Ehhez először egy
számítógépes
CAD rajz készült, majd ez alapján egy
furatlista,
ami a CNC gép programjául szolgált.
Egymás után közvetlenül kétszer
két furatminta készült mindkét mozdony mindkét
keretoldalához. A nyílások a furatok között
lévő rézanyag átfűrészelésével
lettek kinagyolva, majd a pontos alak tűreszelővel
készült. Ekkor még a szegecs-sorok furatai nem kerültek
a lemezbe, mert még nem volt eldöntve, hogy milyen
szegecsutánzatok készülnek. Felmerült a maratás
ötlete, de ehhez nem volt berendezésem. 1mm-es lemezvastagság
esetén a pontozás sem járható út. Amikor
aztán elhatároztam, hogy a szegecsek apró, 0,5mm
átmérőjű furatokba beragasztott rézhuzal
darabokból lesznek, az első mozdony kerete már össze
volt forrasztva. Ezért ehhez a mozdonyhoz a szegecs-furatok utólag
kerültek befúrásra egy sablon segítségével.
Mivel a sablont nem volt egyszerű az összeforrasztott kerethez
felerősíteni, a szegecssorok néhol egyenetlenre sikeredtek.
A második modell főkerete még nem volt összeforrasztva,
ezért ennél a keretoldalakat vissza lehetett fogni a CNC gép
asztalára és a szegecs-sorok furatait egy újabb CNC
program alapján lehetett elkészíteni. Mivel a 0,5mm
átmérőjű furatokat nem lehet előfúró
segítségével pontosan pozicionálni - hiszen a
legkisebb előfúró is legalább 1mm
átmérőjű - ezek a furatok rögtön a
rézlemezre kerültek. Hogy a fúrás megkezdésekor
a fúróhegy "el ne vándoroljon" a sima rézlemezen,
ami ilyen pici fúró esetén a fúróhegyet
is azonnal eltöri, a fúróhegy egész mélyen
lett befogva a tokmányba. Csak 2mm állt ki belőle. Ezzel
a módszerrel könnyűszerrel lehet több száz
szegecs-furatot is pontos helyre befúrni anélkül, hogy
a fúróhegy tönkremenne.
A furatokba a szegecseket utánzó huzaldarabok epoxival lettek beragasztva. Ezt csak a főkeret teljes összeforrasztása után lehetett elvégezni, hiszen a forrasztás hőmérsékletétől az epoxi kilágyult volna. A beragasztott huzaldarabok az epoxi megkeményedése után kb. 0,5mm-rel a lemez felszíne fölött egy csípőfogóval le lettek vágva, és egy csiszolókoronggal egyenletesen laposra lettek csiszolva. Ezután a furat oldalán kitüremkedő epoxit egy pici csődarab forgatásával el lehetett távolítani.
A főkeret távtartó és egyben kazántartó lemezek 0,5mm-es
rézlemezből vannak kifűrészelve és méretre
reszelve. Két ilyen távtartó van a kazán alatt
éppúgy, mint az eredeti mozdonyon. A különbség
csak abban van, hogy az igazi távtartókon még egy
központi kivágás is van a vezérmű
részére, ami a modellen elmaradt. Ennek az az oka, hogy a
Stephenson vezérmű amúgysem került modellezésre
- nem is nagyon látszik a keret lemezei között és
egy nagy kivágás a távtartót elgyengítette
volna.
Van két vízszintes távtartó is a keretoldalak között.
Egyik a mozdony elején, a füstszekrény alatt, a másik
a mozdony legvégén, a mozdonysátor alatt. Mind a kettő
közepén egy 2mm-es furat található. Az első
távtartó furata annak a csavarnak készült, ami
a hosszkazánt és a mellgerendát erősíti
a főkerethez. A hátsó távtartó furata pedig
a mozdonysátor padlójába beforrasztott csavar
segítségével a mozdonysátrat fogja a
főkerethez. Később, a szerelési tapasztalatok
hatására ez a hátsó furat U-alakban ki lett nyitva,
mert a kazánt és a padlót csak feszítés
alkalmazásával lehetett a főkeretre felszerelni.
A főkeret a távtartókkal együtt egy merev szerkezetet alkot. Ez lángforrasztással lett összeerősítve. Erre az időre a tengelyek furataiba hosszabb 2mm átmérőjű rúd került, ami azt biztosította, hogy a keretoldalak merőlegesen és egymással pontosan szemben kerüljenek összeerősítésre. A függőleges kazántartó lemezek tetejére vízszintesjárólemez került, amit pákával lehetett felforrasztani. Ez azonban ekkor csak az egyik oldalra került fel, mert a homokláda alakja miatt, ha a másik oldalra véglegesen fel lett volna forrasztva a járólap, a hosszkazánt nem lehetett volna többé leszedni a keret tetejéről.
A keresztfej vezeték tartólemez (bőgő) a régi külső keretes
mozdonyokon nagyon érdekes formával rendelkezik. A modellen
ez a forma reszeléssel készült, az alapanyag 0,5mm-es
rézlemez volt. A belső nyílások sarkai ki lettek
pontosan fúrva, a nyílás ki lett lombfűrésszel
vágva és pontosan méretre reszelve. A kész lemezeket
forrasztópákával lehetett a keretre felforrasztani,
mert akkor még nem állt rendelkezésre ellenállás
forrasztó készlet. Nagyon kellett arra vigyázni, hogy
a forrasztás alatt ezek a tartólemezek pontos
pozícióban és a keretoldalra merőlegesen
álljanak. Az anyag vékonysága miatt utólagos
korrekcióra nincs lehetőség, és a hibát
csak teljes leforrasztással és újra felforrasztással
lehet javítani.
A keresztfej szerelvény ugyan nem tartozik szigorúan a
főkerethez, de miután ahhoz véglegesen hozzá lett
forrasztva, itt célszerű leírni.
A keresztfejek készítését Guy Williams
könyvéből tanultam. Eszerint egy 1x1mm-es négyzet
keresztmetszetű rézrudat kellett meghajlítani U-alakban
úgy, hogy a párhuzamos részei egymástól
pontosan 3,4mm-re fussanak egymástól. Ez először
bonyolultan hangzik, de mivel az U-alaknak nem kell tökéletes
görbületűnek lenni, hiszen ebből majd gyakorlatilag
semmi nem fog látszani, lehetett a formát addig hajlítgatni,
amíg a szárai pontosan párhuzamosan egymástól
3,4mm-re álltak. A keresztfej oldallapjait 0,3mm-es
rézlemezből lehetett reszelővel kialakítani.
Ezek belső oldalát be kellett ónozni
és az U-alakkal a középen, mint egy szendvicset a
pákával át lehetett melegíteni, amitől
a keresztfej összeforradt. Ez is egy olyan feladat, amit
ellenállás forrasztással sokkal egyszerűbben lehet
végezni. A pákát ugyanis úgy kell a
munkadarabtól elvenni, hogy a darab meg ne mozduljon, hiszen az ón
még folyékony. A páka elvételéhez a
keresztfejet egy csipesszel kellett összeszorítani, és
csak az ón megszilárdulása után elengedni.
Ellenállásforrasztással ez nem ilyen bonyolult, hiszen
ott magával az elektródával lehet a darabot
összeszorítani és az áram kikapcsolása
után megvárni, hogy az egész szendvics a szerszámmal
együtt kihűljön.
A forrasztással egyidejűleg egy kis 1mm-es gyűrű is a keresztfej elejére került, amibe majd a dugattyúrúd vége került beragasztásra. A forrasztás után az U-alakú belső mag kiálló végeit le lehetett vágni és a keresztfejet méretre csiszolni.
A keresztfej vezeték a bőgő oldalán 4-5 milliméterrel hosszabbra készült. A henger oldalon egy távtartó található, ami a keresztfej vezeték oldalait egymástól 3,5mm-re tartja. Ennek közepén furat van a dugattyúrúd számára. Ezután az összeforrasztáshoz egy segédeszköz készült, egy NyÁK-anyagból lévő hasáb, aminek az oldalai párhuzamosak és egymástól pontosan 3,5mm-re voltak. a keresztfej vezeték rúdjai közé ez lett a forrasztáshoz behelyezve, ez biztosította, hogy a rudak pontosan párhuzamosak és egymástól 3,5mm-re legyenek. A forrasztáshoz a már elkészült kereszfejeket be kellett helyezni a keresztfej vezetékbe, hiszen a 326-oson a keresztfejek "bennszülöttek", a mozdony összeszerelése után nem lehet már őket a vezetékből kivenni. Hogy a keresztfejek a forrasztás melegétől szét ne olvadjanak, a forrasztás idejére egy csipesszelnedves vatta lett hozzájuk nyomva. A keresztfej vezetékek eleje a hengeroldali távtartóba lett beforrasztva, míg a hátsó vége egy ideiglenes távtartóhoz lett forrasztva. Ez az állapot látszik a fényképen is.
Ezek után a keresztfej vezeték beforrasztásra került a tartólemezbe, abőgőbe. Itt arra kellett vigyázni, hogy a vezeték pontosan vízszintesen, a keret aljával párhuzamosan haladjon. A forrasztásnál a már elkészült keresztfej vezetéket és a keresztfejet ismét hűteni kellett. Amikor ez megtörtént, a keresztfej vezeték véglegesen a helyére került, a hátul kiálló végét az ideiglenes távtartóval egy csípőfogó segítségével le lehetett vágni, és a vágás helyét simára lehetett csiszolni.
Ezek után a hengerblokkokat sürgősen fel kellett csavarozni a főkeretre. A keresztfej vezeték ugyanis igen törékeny szerkezet volt így, hogy csak a hátsó végénél volt az amúgy is filigrán tartólemezbe beforrasztva. A hengerblokk az első távtartó csövecskéjével fixen tartja a keresztfej vezetéket.
Második oldal: A hengerblokkok és a rudazat
Vissza a 326-os modell főoldalra
Vissza a Modellépítési kezdő oldalra
Ez az oldal 2001 március 31.-én lett utóljára megváltoztatva.
© Erő János