A körben futó, gyűrű alakú emelvényt, amire a körsín van felszerelve,
persze így is be kell építeni.
Amikor egyedi modelleket készítünk, minden darab prototípus lesz. A tanulságok nem kerülnek be sorozatgyártásba, legfeljebb a következő modell hasonló megoldásainál hasznosíthatjuk őket. Ez amellett is igaz, hogy a legtöbb modellből két példányt készítettem. Mivel egyszerre készültek, a tanulságok csak akkor kerültek hasznosításra, ha az alkatrész teljesen használhatatlan lett és újat kellett készíteni. Ekkor persze mindkét modellhez új készült, de csak egy rosszat kellett kidobni. Kivétel talán a G-kocsik sorozata volt, ahol a négy modell egymás után készült és egyre jobbak is lettek. Még talán a személykocsi modellek, ahol az első VIIIs kocsi volt a prototípus és a többi három készítésénél figyelembe lehetett venni a tanulságokat - látszanak is a különbségek.
A fordítókorongból egy készült, így a tanulságok nem kerülhettek felhasználásra. Itt közreadok egy-két gondolatot, ha valaki fordítókorongot készítésén töri a fejét, talán hasznát veszi.
Ahogy az alapelveknél arról szó volt, a fordítókorong nem arra készült, hogy aprólékos részletességgel visszaadja az eredetit. A funkcionalítás volt a cél azzal a kiegészítéssel, hogy a modell látványnak se legyen utolsó, ne kerüljön a "két méterről félszemmel nézve hasonlít" kategóriába. A készítés során vált sok esetben világossá, hogy ezt a célt esetleg egyszerűbb módszerekkel, kevesebb munkával is el lehetett volna érni.
A körben futó, gyűrű alakú emelvényt, amire a körsín van felszerelve,
persze így is be kell építeni.
A fazék nélküli megoldás problémás részlete az, hová kerülhetnek az IR-LED-ek, amelyek a meglévő korongon a fazék palástjára vannak felszerelve. Az akna palástjára, a rétegelt lemezre nem nagyon lehet őket beállítható, jusztírozható módon felszerelni. Egy megoldás az lenne, ha a körsín emelvénye nem tartana a falig, csak egy keskenyebb gyűrű lenne és a LED-ek tartói a gyűrű és a palást között előálló résben az alumínium lemezre lennének felszerelve.
Ez persze már észrevehetően szélesebb a kelleténél.
Viszont a híd teste a kész modellen alig látható,
ugyanis oldalról-felülről nézve nagyrészt eltakarja az oldalsó konzolokra rárakott járólap.
A 20mm-es magasságából viszont mindenképpen le kell vágni,
különben a híd aránytalanul magas lesz - mégha éppen el is férne a 21mm mély aknában.
Emellett a hid a két végén az emelt körsín és a kerékvázak miatt alacsonyabb.
Ezt a formát fűrésszel ki lehet vágni, bár a feladat nem egyszerű.
Ugyanis az U-profilból vagy egyszerre vágjuk mindkét oldalt,
ami nagyon pontatlan lesz, vagy egyesével a két oldalt, a fűrészt ferdén tartva.
Mindkét esetben reszelővel méretre kell igazítani.
Érdemes a függőleges tartó alsó peremén látható pántot is modellezni, anélkül a híd nagyon "kopasznak" látszik (ez az alsó perem kilátszik a járólap alatt). Ez persze alumíniummal nem egyszerű. Az alpakkára rá lehetett forrasztani a pántot, az alumíniumnál csak a ragasztás marad, nagyon gondosan kell elvégezni, különben idővel letörik.
A síneket tartó NyÁK csíkot az alumíniumra is ugyanúgy rá lehet ragasztani, mint az alpakkára; ez itt kevésbé törékeny, hiszen nagyobb felületen tapad. Nehezebb feladat az oldalsó járólapot tartó konzolok felszerelése. Ezeket szinte biztosan nem lehet szimplán a belső élük mentén felragasztani, mert úgy könnyen letörnének. Forrasztani az alumíniumra nem lehet. Az látszik az optimális megoldásnak, ha a híd oldalfalát a konzolok mellett felül és alul átfúrjuk - a konzolok a két oldalon többnyire egymással szemben vannak - ezeken a furatokon egy-egy réz huzalt keresztben átdugva, azoknak a két oldalt kilógó végére lehet a konzolokat ráforrasztani és a nagyobb szilárdság érdekében utólagosan még meg is ragasztani.
A középső járólapot nem kell feltétlen rombusz mintás lemezből készíteni, de az oldalsó járólapokat érdemes fából. Ha nem áll rendelkezésre az amerikai bordás lemez, ki lehet rakni funírból kivágott csíkokból is.
Hozzátenném, hogy a meghajtás adott elrendezése mellett talán nincs is szükség reteszelésre. Ha az alsó hajtó tárcsa nagy átmérőjű és a hajtómű fogaskerekeinek kicsi a kotyogása, akkor az IR-LED-es pozícionálás is elég pontos lehet és a híd álló motor mellett alig mozgatható. Ezt azonban mindenkinek magának kell kikísérleteznie.
Alternatíva lehet egy léptető motor, amiből viszont bőven akad a különféle leselejtezett számítógép perifériákban. Kísérleteztem is velük, de végülis elvetettem a megoldást. Ugyanis ha a léptető motort lassan hajtjuk, akkor ugrándozva, rezegve forog a híd. Ha gyorsan hajtjuk, ugyanúgy szükség lesz lassító áttételre, mint egy egyszerű villanymotornál. Emellett a léptető motor meghajtása speciális elektronikát igényel.
A nagy alsó, szíj meghajtású hajtókereket szintén a megoldás erősségének tartom. Annyira biztos, lötyögés mentes forgást tesz lehetővé, hogy esetleg a mechanikai reteszeléstől is el lehet tekinteni. Persze a híd és a hajtókerék között teljesen merev kapcsolatra van szükség.
De van még egy apróság! A pontos beállítás érdekében a processzor a fototranzisztor jelének érzékelésekor nem rögtön állítja meg a motort, hanem egy kis késleltetéssel. Ennek az idejét ki kellett kísérletezni. Az érték beállítása a processzor programjában egyszerű feladat volt, egy program állandót kellett addig változtatni, amíg a híd pontosan be nem állt. Elektronikus megoldásnál egy időzítő áramkörre van szükség, aminek a késleltetését egy potenciométerrel lehet beállítani.
A fordítókorong készítés szerintem legkritikusabb része továbbra is a kerek kivágás készítése. Ezt nem lehet megúszni, a többi csak aprólékos munka. A legvégén nem kevés időt vesz igénybe a pozícionálás beállítása, az IR-LED-ek pontos jusztírozása. Ezt bele kell kalkulálni és az is előfordulhat, hogy két használat között is kicsit elállhat a beállítás. Legyen nálunk apró csavarhúzó!
Ez az oldal 2016 január 27.-én lett utoljára megváltoztatva.
© Erő János