A 342-es modell építése - 9. rész

Az első modell átalakítása

Az első 342-es modell csak addig számított sikerült munkának, amíg a második el nem készült. Akkor egyre zavaróbbak lettek a különbségek és a hibák.

Az első probléma az elhibázott festés volt. Amint a képen is látható, a festett mozdonysátor oldalán ujjlenyomat-szerű minták jelentek meg. Ez nem ujjlenyomat, nem kell Sherlock Holmesnak lenni, hogy lássuk: ilyen ujjlenyomata senkinek sincs. Valószínüleg az agresszív alapozó festék oldószere nem párolgott teljesen ki, amikor a fedőfestés megtörtént. Az oldószer recés minta formájában rántotta össze a fedőfestéket. Ezt mindenképpen ki akartam előbb-utóbb javítani, jóllehet a javítás a régi festék teljes leszedését és a modell újrafestését jelentette.

Sok kritika érte a mozdony kéményét is. Volt, aki a kémény helyét találta hibásnak, de ez tévedés. A modell kéménye pontosan ott van, ahol az igazi mozdonyé, ezt a tervezés és készítés során többször is ellenőriztem. Az viszont sajnos tény, hogy a "kalapos" kémény formája nem megfelelő. Ehhez a kivitelhez nem állt rendelkezére rajz, csak fényképekből rekonstruáltam. A "kalap" túlságosan széles és egy kicsit magas is lett.

A modellben nagyon zavart a mozdonysátor belsejében végighaladó csigatengely, ami az első, régi tipusú hajtómű kivitelének a következménye. Eredetileg úgy gondoltam, a zárt mozdonysátor belsejében a tengely nem fog látszani, de a gyakorlat megcáfolt. A fényképek is jól mutatják, de a futtatások során is félreismerhetetlenül kilátszott. Emiatt elhatároztam a hajtómű kicserélését egy új kivitelűre.

Az első modell a mozdonyt az 1950-es évekbeli állapotában ábrázolja. Valójában ennek kényelmi okai voltak, ezt a kivitelt könnyebben lehetett modellezni, mert ekkor már a gőzmozdonyokról sok kisebb-nagyobb alkatrészt leszereltek. Az 1950-es éveket, mint bizonyára sok más honfitársam, nem tartom a kedvenceim között. A későbbi modelljeimet inkább a MÁV gőzös korszakának utolsó sikeres éveire, az 1930-as évek végére tájoltam be. Emiatt elhatároztam, hogy az első 342-est is erre a korszakra építem "vissza".

Előkészítés

A modellt szétszedtem, de hosszas megfontolás után úgy döntöttem, hogy a hengerblokk szerelvényt nem szedem ki. A csatolt kerékpárok közűl is csak a leghátsót, a fogaskerekeset szedtem ki - ez elkerülhetetlen a hajtómű kiszereléséhez. A felépítményről fékolajjal szedtem le a festéket, egy öreg fogkefe itt jó szolgálatot tett. Végülis még az alapozó festék is szinte nyomtalanul lejött. A hajtóművet a kiemelés után amúgyis szét kellett szedni, hogy kinyerjem belőle a fogaskerekeket az új hajtómű számára. A csigatengelyről le kellett húzni a csigát és a lendkereket, hiszen az új hajtóműben más az elrendezésük.

Új alkatrészek

Az új hajtómű

Ezen nem kellett sokat tervezni, a második modell terveit és furatlistáját használtam. A hajtómű ennek pontos másolata lett. Új lendkereket kellett esztergálni, hiszen az új helyén csak kisebb átmérőjű kerék fér el, és egy meglévő lendkereket szinte lehetetlen feladat kisebbre leesztergálni. A csiga és a lendkerék új, rövidebb tengelyre került fel, a lendkereket a felhúzás után még egyszer a saját tengelyén is finoman után kellett esztergálni, hogy teljesen simán, rezgésmentesen forogjon.

A felépítmény új alkatrészei

A legnagyobb alkatrészek, a víztisztító tartálya és a kémény ugyanúgy készült, mint a második modell hasonló alkatrészei. A tápvíz vezetékét természetesen újra kellett készíteni, hiszen ez a víztisztítóba vezet, csak azok leszerlése után helyezték át a tápfejet a kazán oldalára. A kazán oldalán a tápfej korábbi helye egy fedelet kapott csakúgy, mint az igazi mozdonyokon volt. A Friedmann kenőprést nem kellett elkészíteni, mert ahhoz már a második modell készítésénél le lett egy tartalék példány gyártva, ami eddig a fiókomban porosodott.

A kémény két részből lett kúposan kiesztergálva és a kettő közé egy maratott gyűrű került be. A kémény közepéből egy cső lóg be a füstszekrénybe, ami a kémény felragasztása után mechanikailag erősíti a helyére a kéményt, de egyben elvileg arra is alkalmas, hogy egy füstölő készüléket kössenek belül rá. Jómagam nem vagyok híve az ilyen füstölőknek, mert inkább keltik egy hamutartóban felejtett cigaretta benyomását, mintsem egy kipufogó gőzmozdonyét, de a lehetőség a füstölésre végülis nem kerül semmibe.

Érdekes apróság volt az esőellenző. Ez az alkatrész az 1950-es évek előtt egy viszonylag rövid lemez volt a nyitott ajtónyílás fölött. Az 1950-es években a fényképek tanúsága szerint egy hosszú lemezre cserélték ki, ami a mozdonysátor teljes hosszúságán végigért. Ilyet modellezett az első 342-es a megépítése után. Ezt le kellett forrasztani és egy rövidebbet felforrasztani a helyére.

Nagyobb lélegzetű munka volt az injektor újracsövezése. Az első modellen a csöveket modellező rézhuzalok nagyon, talán túlságosan is egyszerűen voltak elrendezve, néha le is estek. Ez újrakészült, sajnos az injektor modellek a forrasztás közben darabokra estek szét, azokat is újra össze kellett forrasztani.

Az alváz új alkatrészei

Az alváz új áramszedő tartósínt kapott. A réginek szerencsétlen volt az elrendezése és nem is lehetett volna az új hajtómű vízszintes távtartó lapjára felerősíteni. Ez természetesen magával vonta az áramszedő tartóbakok átszerelését is.

Itt azonban a legnagyobb feladat az állókazán mozdonysátoron belül elhelyezkedő részének az elkészítése volt. Eredetileg nem is terveztem, hogy ezt az alkatrészt elkészítem, hiszen egy szertartályos mozdonynak a fülkéje zárt, nem lehet hátulról belelátni, csak az ablakokon és az ajtónyílás felső részén keresztül, így a kazán ajtófalából nem sok látszik. Másrészről azonban el akartam kerülni, hogyha valaki mégis betekint, a modell hajtóművét lássa. Így elkészítettem ezt az alkatrészt is. Mivel a 342-esek Brotan-kazánnal rendelkeztek, az ajtófal is alacsony és kilátszik fölötte a gőzgyűjtő henger vége, az úgy nevezett "Brotan-fej". Az ilyen kazánnal ellátott mozdonyokon valójában szinte az összes kezelőszerv a Brotan-fejen van, hiszen az ajtófalat magát a burkolat alatt egy csősor alkotja. A Brotan-fej esztergálással készült és a lemezből hajtogatott alsó rész erre került felforrasztásra. A homloklapra furatok kerültek és a kazánszerelvények ezekbe lettek beerősítve. Az állókazán aljára egy vízszintes lap lett felforrasztva, az ezen lévő furaton keresztül fogja fel egy csavar az állókazánt a főkeretre.

A mozdony lámpái világítást kaptak. A meglévő lámpák le lettek szedve a tartótüskéjükről. A tüske is kikerült a járólapból és egy 1,5mm külső átmérőjű csővel lett helyettesítve. A lámpák furata is fel lett fúrva erre az átmérőre. A lámpatestből ki lett pattintva a lámpaüveget modellező plexi lap. Ehelyett plexiből egy kis fazék-formájú tubus lett kiesztergálva és ebbe egy feldrótozott SMD-LED került beragasztásra. Erre azért van szükség, mert a réz lámpatest a behelyezett szigeteletlen kivezetéseken könnyen rövidzárlatot okoz. A plexi fazék ezt megakadályozza. Az egész szerelvény aztán vissza lett erősítve a járólapba, a huzalozás alul megy hátra a mozdonysátorba.

A festés

Mind a mozdony felépítménye, mind pedig az állókazán újra lett festve. Most nem foglalkoztam alapozással remélve azt, hogy a régi homokfúvás eléggé megtartja a festéket. Jóllehet a második 342-esen és a 325-ös modelleken használt Tamiya festékkel nagyon meg voltam elégedve, ehhez az újrafestéshez mást kerestem. A Tamiya, amilyen könnyen fújható és amilyen szép felületet ad, sajnos olyan érzékeny is. A legkisebb érintés a körömmel megsérti, a csavarhúzóval való bökésről már nem is beszélve. Most ModelMaster új akril festékkel próbálkoztam, a selyemfényű antracit színnel. Az MM új akril festékét piros csíkos üvegecskében árulják, nem szabad összetéveszteni a régi, fekete csíkos akrillal, de mégcsak összekeverni sem szabad őket! Azt reméltem ez a festék tartósabb felületet ad. Sajnos ez nemigen jött be. A ModelMaster akril festék csaknem ugyanannyira érzékeny, mint a Tamiya. Megvan ugyan az a szép tulajdonsága, mint a Tamiyának, hogy utólag nyommentesen javítható, de az összbenyomásom szerint a felülete kevésbé szép, mint a Tamiyáé. Ez talán a fényképen is kijön, ha pl. a 325-ösökkel összehasonlítjuk.

A modellt és az állókazánt két szeánszban fújtam be. Az alvázra is került egy kis javító festékszórás, persze a vezérmű mozgó alkatrészeit előtte papírdarabokkal kitakartam. Az összeszerelés után itt-ott sérült festékre még egy rövid szeánszban javítás került.

Dekóder

A mozdonyba egy Lenz Silver szabályozott DCC dekóder került, a mozdonysátor hátsó végébe. Ez a motor mellett a világítást is kapcsolja. A szabályozási paraméterek beállításával sokat kellett foglalkozni, mert a dekóderek semmilyen gyári beállítása nem optimális a Faulhaber motorokhoz, de a gyárak még csak nem is ajánlanak paramétereket, mindenkinek magának kell kikísérletezni azokat.

A felújított modell ugyanolyan simán gurul és hatékonyan vontat, mint a régi hajtóművel.

Utójáték

A hangos dekóderek elterjedésével elhatároztam, hogy a 342-es is ilyet és persze hangszórót kap. A hangszóró az egyszerűség kedvéért a Zimo "nagy kocka" lett. Dekódernek először az ESU elektronikája került a modellbe, a mozdonyszekrény hátsó végébe, a széntartály alá. A dekódert a boltban a német BR64-es hanganyagával látták el. Úgy gondoltam, ez hasonlíthatott a legjobban a 342-es hangjára, hiszen a mozdony kinézete, működése igen hasonló volt. Sok probléma volt a helyes beállítással. Sajnos a dekóder és a hangszóró között egy rövidzárlat lépett fel, ami a drága hangdekódert tönkretette. Az ESU cég nem vállal javítást, csak cserét. Ezért inkább egy Zimo dekóderre cseréltem. A Zimo dekódere sajnos pár milliméterrel hosszabb, mint az ESU, így nem fért be a korábbi helyre. A mozdonyba emiatt átmenetileg egy Zimo miniatűr dekóder került.

Vissza a342-es modell építési oldalra

Vissza a 342-es modell főoldalra

Vissza a Kezdő Oldalra